Jakuzák holdja

Ez a könyv régóta érdekelt, elsősorban az alcím miatt: Egy gengszter lányának visszaemlékezései. Már maga a téma elég érdekes, főleg ha japán viszonylatban nézzük. A jakuzák legalábbis valamiféle egzotikus bűnözőfajtának tűnnek.

A borító mutatós, hiszen maga a szerző, Shoko Tendo szerepel rajta impozáns tetoválásával. Kemény kötést kapott és mindössze 234 oldal, ezért gyorsan végig lehet lapozni. A könyv felén kiegészítésként néhány fénykép is szerepel illusztrálva a szerző elmesélt életét.

Ránézésre tehát minden adva van, hogy az olvasó elégedett legyen, azonban a külső néha megtévesztő lehet.

Fülszöveg:

"Sokkoló, brutális és őszinte vallomás a japán alvilág szigorúan zárt világáról és egy nőről, aki képes volt kitörni belőle.
Shoko Tendo egy dúsgazdag jakuzafőnök harmadik gyermekeként látta meg a napvilágot. Fiatalkorát sokáig a luxus, a fényűzés határozta meg. Ugyanakkor az iskolában szembe kellett néznie a tanárok, iskolatársak előítéleteivel, piszkálódásaival, otthon pedig az apja részeg dührohamai tartották rettegésben. A család végül eladósodott, Tendo pedig rossz társaságba került. Tizenöt éves korában már bandatag volt, tizennyolc évesen rászokott a kábítószerre, a húszas éveit pedig az erőszakos, kegyetlen férfiakkal folytatott viszonyok sora árnyékolta be.
Szülei halálát és saját öngyilkossági kísérletét követően úgy döntött, változtat az életén. Döntését egy tetoválás jelképezi: a szinte egész testét beborító műalkotás elkészülése közben tudott erőt gyűjteni, hogy végre a saját kezébe vegye élete irányítását.
A kiközösített, megalázott nő saját sorsa ellen vívott sikeres harca sokak számára példamutató lehet."

Visszaemlékezésekről, naplókról mindig nehezebb véleményt alkotni, mivel ilyenkor fennáll a veszély, hogy az olvasó értékelése átcsap az író életének kritikájába. Ezért már most ki kell jelentenem, nem kívánom megítélni vagy elítélni a hölgyet, sem okoskodni a hibái felett, csupán leírom, milyen gondolatokat ébresztettek bennem a sorai.

Ez a könyv nem a jakuzák világáról szól, legfeljebb annak perifériájáról. Előzetes elvárásaimat ezért nem teljesítette, mert nem tudtam meg többet ezekről az "egzotikus bűnözőkről", a belső dolgaikról vagy akár a rendőrséggel való kapcsolatukról.

Szóval az alcímből a visszaemlékezés az, ami hangsúlyos és itt ért a másik csalódás. A fülszöveg alapján egy kicsit a körülmények áldozatává vált, sok problémával megküzdő, erős és határozott nőt vártam. Csakhogy bár Shoko erős jellem, nem a körülmények áldozata és nem is az a független és kemény nő, akivel tudnék azonosulni, vagy aki inspirálna. Ő ugyanis az esetek többségében magának kereste a bajt, akár a csordaszellem hajtotta, akár a vak románc. (Szerelemnek ugyanis nem nevezném a pénztől függő kapcsolatokat.) Mikor pedig kifejezetten rosszra fordult a helyzete, önsanyargatásba kezdett és ez nem épp követendő példa. Hiába szedte tehát össze magát harmincas éveire, kamaszkora óta fokozódó tévelygései elvették a könyv kétharmadát.

Nem tisztem azonban elítélni őt, amiért követve a környezetében élőket és testvérét, a drogok és veszélyes alakok világába tévedt. Azt sem róhatom fel neki, hogy újra és újra olyan férfiak mellett kötött ki, akik kihasználták, nem becsülték, sőt, szabályosan megalázták az összes lehetséges formában. Azonban muszáj megjegyeznem, hogy cseppet sem értettem a döntéseit.

A jakuzákról tehát nem sokat tudtam meg, ám a kallódó kamaszokról és drogfüggőkről, valamint a felhalmozott adósságokról annál többet. Ehhez pedig hozzájött egy csipetnyi japán mentalitás.

Shoko bátor volt, hogy ennyire nyíltan leírta élete legszörnyűbb perceit is a drogfüggőség hallucinációitól a bántalmazásáig. Nem úgy néz ki, mintha bármit is titkolna, a szöveg néhol mégis kevés. Az előszóban megjegyzi, hogy nem profi az írásban és bár nincs különösebben nagyobb baj a szöveggel, ez a kijelentés igaz. Vannak túlrészletezett részek és alig említett fontosabb momentumok, illetve időnként beletűzdelt romantikusnak szánt anekdoták. Néhányszor úgy éreztem, túlmagyarázza a történteket valamint akkori érzéseit.

Manabu Mijazaki utószava viszont sokat lendített a könyv kerekségén. Ezekkel a párhuzamokkal került a kötet picit közelebb az alcíméhez. 

Összességében azonban azt kell mondanom, még mindig nyomába sem ér előzetes várakozásaimnak. Érdekes volt, nem bánom, hogy elolvastam, de nem sokat adott nekem.Csupán egy visszaemlékezés egy viszontagságos női sorsról. 

Azoknak ajánlom, akik szeretnek benézni sötét sarkokba és nem riasztja el őket az élet kevésbé napos oldala. Akit azonban kifejezetten a jakuzák érdekelnek, keressen egy másik könyvet.