Két kiadást, két borítót is megélt, nekem ez, a mellékelt változat tetszik jobban. Tökéletesen passzol a főhősnőkhöz.
480 oldalával nem rövid kötet, nem is érződik annak olvasás közben. A függelék pedig igazi kulturális csemege.
Fülszöveg:
"Afganisztán, 80-as évek. A perzsa kultúra egykori bölcsőjének életét ellehetetleníti a terror és a háború. Két nő: Marjam és Leila. Marjam a társadalomból kivetett törvényen kívüliként születik, s kamaszkorában még azt a kevés szeretetet is megvonja tőle a sors, amit gyerekként még megkapott. Leilára akár boldogság is várna, ha életét nem forgatná fel mindenestől a véres háború. A két nőt közel hozza egymáshoz a szenvedés és a szeretett emberek elvesztése, sorsuk összefonódik a kegyetlen férfivilágban. A Papírsárkányok című világhírű regény szerzője az afgán történelem harminc évnyi krónikájába ágyazza a szívszorító történetet szeretetről, szerelemről és egy hihetetlen tettekre sarkalló önfeláldozó barátságról. Khaled Hosseini új regényében megdöbbentő képet fest a tálib uralom alatt sínylődő Afganisztánról, miközben páratlan érzékenységgel ábrázolja a női sorsokat."
Mikor elkezdtem olvasni, úgy éreztem, mintha már olvastam volna. El is gondolkodtam, hogy talán egyszer már belekezdtem, csak félbe hagytam. De nem, ezt a könyvet eddig még nem vettem kézbe. Viszont olvastam a szerzőtől két másikat, és olyan mértékű hasonlóság van a nyelvezet, a helyszín és a felvázolt események között, hogy az olvasó úgy érezheti, hé, ezt ismerem, ezt már tapasztaltam. Ez persze nem baj, sőt lassan 5 év távlatából akár bók is lehet. Ilyen rég olvastam ugyanis a Papírsárkányokat, most mégis felidéződött bennem.
A szerző stílusa és a könyveiben feldolgozott tematika tehát állandó. Nem rónám fel hibának mindezt, inkább csak a szerző védjegyének tekintem. Szóval, aki Hosseini tollából olvas, az készüljön az afgán kultúra és történelem leckéire. A szöveg ugyanis tele van perzsa kifejezésekkel, igyekszik bemutatni az afgán emberek hétköznapjait, és mivel szinte egy életen át követhetjük nyomon a szereplőket, a 20. századi afgán történelem is lepereg a lapok között. Ez pedig olvasói szempontból kellemesen érdekes és tanulságos.
A történet két nőt követ nyomon, akiknek sorsa egy ponton összefonódik. Előbb Marjam, majd Leila életét, gyakorlatilag felnőtté válását olvashatjuk. Látszólag pedig nincs bennük semmi közös. A falun nevelkedett, iskolázatlan és szelíd lelkű nő, és a városi, értelmiségi családban felnőtt, tanult és céltudatos nő szinte egymás ellentétei. A könyv azonban megmutatja, hogy mindegy a háttér, a női sors ebben a világban egy és ugyanaz.
Apropó női sors, épp ilyen témájú olvasmányra vágytam, de nem feltétlenül ebben a nyers és valósághű formában. Itt nincs cukormáz, csak a rideg valóság. Kényszerházasság valódi kényszerből, családon belüli erőszak, nőket elnyomó társadalom és a lehetőségek szinte teljes hiánya ordít az olvasóra a lapokról. Ehhez jön a nők egymás elleni fellépése és az olyan finomságok, mint a vetélés, illetve szülés megfelelő orvosi ellátás nélkül. Tehát kifejezetten kemény életutat járnak be a szereplők pusztán azért, mert nők. Ezt pedig a háború csak megkoronázza.
A szerző nem finomkodik. Úgy mutatja be a háborút, ahogy az azt elszenvedő lakosság megéli. Értelmetlen halálok, ostoba pusztítás, remény és reményvesztettség. Na meg egy picike bepillantás a menekültek sorsába.
Ezt a könyvet olvasni tehát lelkileg megterhelő. Főleg, hogy az olvasó várja, csak várja a szebb napokat, amelyek messzire elkerülik a szereplőket. Még az elégtétel és a lezárás is keserű. Főleg 2025-ben olvasva... A könyv eredeti megjelenése ugyanis 2007, és hát, sajnos, azóta sem szép az élet Afganisztánban, főleg nem a nőknek.
A cselekmény szinte végig Kabulban játszódik, így viszonylag szűk térben mozog. Ez azonban nem baj, ahogy az sem probléma, hogy az eseményeket egy nézőponton keresztül látjuk. Nagy fordulatokra egyébként nem kell számítani, ahhoz a történet túlságosan földhözragadt. Kellemes kis csavarok viszik előre a cselekményt, de semmi eget rengető, csak a hétköznapok suhanása éveken át.
Összességében tehát ez is egy kellemes Hosseini-kötet. Örülök, hogy elolvastam. Érdekes volt és helyenként elgondolkodtató.
Szívesen ajánlom mindenkinek, aki kilépne kicsit a megszokott európai buborékból. Aki már olvasott a szerzőtől, tudja mire számíthat, aki pedig még nem tette, de kíváncsi egy afgán számazású szerzőre, ne habozzon. Női sorsok iránt érdeklődők előnyben, ám vigyázat, ez cseppet sem egy rózsaszín történet.