Az Eichmann Show

Tegnap este moziban voltam, Az Eichmann Show díszbemutatóján. Volt lehetőségem két tiszteletjegyre (A barátaim már kezdenek hozzászokni, hogy mindenhová ingyen jegyeket szerzek...) szóval mozgósítottam Puccát és nagy érdeklődéssel vártam, mit hoznak ki ebből a féldokumentumfilmből.

Azért mondom, hogy fél, mert bár eredeti felvételekkel is dolgoztak és nagyon hitelesen adták elő a valós eseményeket és személyeket, azért kisebb változtatások megestek a fogyaszthatóság érdekében. Gondolom, ebből már látszik, hogy nem szokványos mozifilmről van szó.

Ismertető:

"1960-ban az Argentínában bujkáló egykori SS alezredest, a második világháborúban a zsidóság szisztematikus megsemmisítését célzó Végső megoldás egyik legfontosabb végrehajtójaként milliókat halálba küldő - többek között a vidéki magyar zsidóság deportálását irányító - Adolf Eichmannt az izraeli titkosszolgálat ügynökei elfogják és titokban Jeruzsálembe szállítják, ahol 1961-ben bíróság elé állítják emberiség elleni bűntettekért.Az amerikai televíziós producer, Milton Fruhtman (Martin Freeman) filmet akar készíteni a tárgyalássorozatról, mert szilárdan hiszi, hogy a minden eddiginél nagyobb nyilvánosságot kapó per kapcsán a világnak meg kell ismernie a holokauszt borzalmait, hogy soha többé ne éledhessen újjá a nácizmus eszméje. Tervéhez csatlakozik a baloldali nézetei miatt Amerikában tiltólistára helyezett rendező, Leo Hurwitz (Anthony LaPaglia) is, és halálos fenyegetések és számtalan akadály ellenére nekilátnak a közvetítés megszervezésének. Munkájuknak köszönhetően Eichmann-per eseményeiről napi rendszerességgel szerkesztett műsor végül több mint három tucat országban került sugárzásra, ez lett minden idők első globálisan bemutatott televíziós közvetítéssorozata, amely hatására világszerte nézők milliói szembesültek döbbenten az egykori haláltáborokban történtekkel."

A díszbemutató különlegessége nem csak az volt, hogy elsőként nézhettük meg a filmet, hanem hogy plusz háttér információkat is kaptunk. A vetítés előtt dr. Karsai László történész mondott rövid beszédet, kiemelve, mennyire lett valósághű a mozifilm. Pucca nem lelkesedett érte, hogy közben kisebb spoilereket is elmondott, de engem ez egyáltalán nem zavart. A sok kis apró megjegyzés rávilágított, mire is kell igazán figyelni a filmen, ráadásul, bár ismertem a valós eseményeket, kaptam néhány új gondolatot, amin rágódhattam a film közben és után.

Azonban úgy érzem, a lényeg háttértudás nélkül is eljut a közönséghez, ha okosan és figyelmesen nézi és meghallja a mondanivalót.

Ez a film több szempontból is remekre sikerült. Egyrészt nagyon sok témát megpiszkál és egyszerre mutatja be a világ talán egyik leghíresebb perét és a televíziózás diadalútjának egyik fontos lépcsőfokát. Másrészt dokumentumfilm, eredeti felvételekkel beleszőve, a cselekmény mégis olyan, mint egy játékfilmben, így a néző figyelme garantált. Ezenkívül a színészekre nem lehet panasz, Martin Freeman nem csak hobbitként állja meg a helyét, és a készítők figyeltek az arányokra. A film hangulata ugyanis visszafogott, de erőteljes, amitől a befejezés drámai kiteljesedése csak még ütősebb lett. A zene ehhez mérten finoman van jelen.

Ennyit a részletekről, nézzük a témát.

Adolf Eichmann

Ahogy már említettem nagyon összetett. Egyrészt ott van Eichmann és az egyik főhős problémája. Leo Hurwitz ugyanis megpróbálja tetten érni a vádlottban az emberséget. Ez a vonatkozás magyar nézőknek különösen érdekes, hiszen Eichmann a magyarországi deportálásokkal vívta ki hírneve jelentős részét. Aztán ott a televízió szerepe, ami a '60-as években egyszerre volt forradalmian új és megdöbbentő. Több mint 30 országban sugározták a perről készült "híradókat" és Izrael teljes lakossága élőben követte nyomon a rádión keresztül. Ez mai szemmel, mikor a technika minden távolságot áthidal és másodpercenként jönnek a hírek, nem tűnik olyan jelentősnek, ám akkoriban kuriózumnak számított.

A téma további kérdések boncolgatására is remek keretet ad. Egyrészt megmutatja az emberek reakcióját, mikor először szembesültek a holokauszt borzalmaival, másrészt elmondja, hogy mit gondoltak addig. Már maga a tény, hogy tizenöt év kellett, mire egyáltalán beszélni kezdtek a témáról, rengeteget elmond.

Nagyon tetszett, hogy a film kereteibe minden nézőpont belefért. Ott volt a háború előtt kivándorolt izraeli, a tábort megjárt túlélő, a háborút csak hírből hallott egyén és a háborúban aktív szerepet játszott személy is. Mind kapott teret, mind mutatott egy nézőpontot és így kerek ez a kép. Az egyoldalúság ugyanis szerintem sosem tesz jót egy ilyen nehezen emészthető témának.

A szembesítés persze nem marad el, erről az eredeti dokumentumok gondoskodnak. Épp ezért nem igazán értem a korhatárt. A film tizenkettes karikát kapott, pedig a téma rendkívül komoly és érezhető a dokumentumfilm illat, ami 13-15 évesek számára nem kifejezetten szórakoztató. Ráadásul az említett eredeti felvételek cseppet sem ajánlottak gyengébb idegzetűeknek, szóval egy tizenhatos karikát elbírt volna, hiába nincs a képsorokon közvetlen erőszak. Egy valódi hullahegy vagy egy csont és bőr ember látványa jóval sokkolóbb, mint az akció- és horrorfilmek művérben úszó jelenetei...

Összességében tehát remek film. Sok fontos kérdést felvet a nézőben, hitelesen adja vissza az eseményeket és napjainkban is aktuális mondanivalójával igazán gondolatébresztő alkotás. (Puccával hazafelé a moziból végigtárgyaltuk az utat.)

Azoknak ajánlom, akik érdeklődnek a téma iránt, akik nyitott szemmel és füllel járnak és szívesen gondolkodnak nehéz kérdéseken is. Garantáltan nem fognak csalódni.

Apró megjegyzés:

Volt szerencsém több túlélővel beszélgetni és eddig csupa pozitív tapasztalataim voltak. Tegnap azonban meglepően kínos szituációba keveredtem a film után. A meghívottak között természetesen túlélők is szerepeltek, tippem szerint szép számmal. Az egyik hölgy pedig beszélgetést kezdeményezett velünk közvetlen a film után. Pontosabban közölte, hogy kicsoda és én 90 percnyi filmnézés, elzsibbadt láb és rengeteg fejemben cikázó gondolat után, nem igazán tudtam, mit kezdeni a helyzettel. Említett korábbi pozitív tapasztalataimból adódóan, szokásos optimista vidám természetemben megpróbáltam megfelelni a kihívásnak és ezzel csúfos kudarcot vallottam.

Ezért egy jó tanáccsal szolgálnék mindenkinek, aki hasonló helyzetbe kerül:

Beszámolókat a földi pokolról minden esetben javallott türelmes figyelemmel hallgatni, ám kizárólag abban az esetben tanácsos kommentálni vagy kérdezni, ha a mesélőnek barátságos természete van. Ha ugyanis tüskés típus, az embernek esélye sincs, hogy bármi olyan hagyja el a száját, amit az illető nem tekint provokációnak. A bölcs tehát hallgat.

(Pucca a tanúm rá, hogy én tényleg csak kedves csevegést kíséreltem meg és nem hitten volna, hogy ezt bárki személyes támadásnak veheti. Az idős emberek viszont szeszélyesek akár egy macska.)