2014. november 11., kedd

Akit elhagytál

Ez a második könyvem Jojo Moyes tollából és valószínűleg nem az utolsó.
A borító szép és hangulatos. Közel ötszáz oldalával még belefér a kényelmes vastagságú kötetek sorába. A kivitelezésre tehát nem lehet panasz, ráadásul a hátsó borító ezúttal is egy kis meglepetést rejt. Nagyon ötletesnek találom ezt az ajándék könyvjelző dolgot, nagy piros pont a Cartaphilusnak.
Fülszöveg:
"1916, Franciaország. Miután imádott férje, Édouard hadba vonul, Sophie Lefevre egyedül kénytelen gondoskodni családjáról. Német kézre került kisvárosukban új katonai parancsnok jelenik meg, aki tisztjeivel még inkább megkeseríti Sophie életét. S amikor a Kommandant szeme megakad a portrén, melyet Édouard festett ifjú asszonyáról, az események baljós fordulatot vesznek, melynek nyomán Sophie-nak borzasztó nehéz döntést kell hoznia.
Közel egy évszázad múltán a varázsos hatású festmény Liv Halston londoni otthonának éke – férjétől kapta nászajándékul. Amikor egy véletlen találkozás következtében fény derül a kép sötét múltjára és valódi értékére, Liv élete fenekestül felfordul. Hamarosan komoly jogi csatározás kezdődik, melynek tétje nem csupán a festmény tulajdonjoga, hanem talán Liv boldogsága is. "
Szeretem, amikor két idősíkon fut a történet és ahogy a két szál a végén, évtizedek ide vagy oda, összefut. Épp ezért nagyon tetszett a könyv felépítése.
Az első negyedén Sophie szemszögét követheti nyomon az olvasó, majd egy éles váltással - természetesen az izgalmak tetőfokán - az elbeszélés ugrik majdnem száz évet és innentől Liv kerül a főszerepbe. Sophie csak néhányszor, egy-egy fejezetre vagy naplórészletre tér vissza, a történet végére mégis minden összeáll.
Besorolását tekintve romantikus címkét kapott, és bár a szerelem valóban központi témája vagy inkább mozgatórugója, én inkább drámának mondanám.
Sophie-t megismerve az olvasó belesüpped az első világháború éveibe. Először csak finoman, egy elfoglalt falu mindennapi küzdelmeit mutatja meg, aztán egyre mélyebbre süllyed a háború okozta pusztításban. Tetszett, hogy teljes jellemrajzot adott az egész faluról, az emberi kapcsolatok alakulásáról és a reakciókról. Itt is fokozatosan mélyül a dolog, szinte éreztem, ahogy a főhőssel együtt merültem el a kátyúban.
Sophie szerethető karakter és nagyon emberi. Mégis cseppet úgy éreztem, a könyv eleji racionális Sophie és a könyv végi vakhitű lány talán túl nagy kontrasztot alkot. Értettem, miért tette, amit tett, csak azt nem, miért nem fogta fel igazán a következményeket. Persze talán pont ettől érdekes és igazi a karaktere.
Liv részei jóval modernebb problémákat feszegetnek, mint a gyász, továbblépés, megélhetés és ragaszkodás. Kezdetben fellélegzésnek tűnt a háború borzalmaihoz képest, főleg ahogy bejött a szerelmi szál a képbe, de aztán itt is elmélyültek a gondok. Liv élete sem épp sétagalopp, sőt, ahogy húzódott a per és belekeveredett a média, egyre nyomasztóbbnak éreztem. 
könyvecském és
az ajándék könyvjelző
Liv is szimpatikus volt, de ő már egy ingatagabb jellem és nehezebb azonosulni vele. Míg a másik lánynál a kitartás és a remény kerül középpontba, ami szerintem mindenkiben pozitív nyomot hagy, itt a birkózáson van a hangsúly. Birkózáson a múlttal, a jelennel, a jövővel a továbblépésért, a boldogságért, a megélhetésért. Ez pedig hol átérezhető, hol nem. Az estek többségében értettem Liv motivációit, a végére azonban belezavarodtam, ahogy ő is elveszett a ragaszkodásban. 
A drámai elemeken tehát nagy a hangsúly a szerelem mellett. Utóbbi inkább romantikus volt, mint cukros, így jól illett a történetbe.
Érdekes, hogy a világháború helyett a 21. század eseményei voltak elgondolkodtatóbbak. Engem legalábbis jobban megfogtak a jogi csatározások, anyagi érdekek és médiai felhajtás, mint egy francia falu német megszállása. Talán mert testközelibb, mint a háború (Szerencsére!) és sajnos ugyanolyan kiábrándító.
A festmény ügyében nem foglaltam állást egyik tábor mellett sem, mert én úgy gondoltam, ennek a képnek egy galériában a helye. Persze én is éreztem, hogy Liv a helyes döntés a pénzéhes leszármazottak meg elmehetnek a sunyiba, de egy ilyen szép kép ennyi év után már igazán közkincs.
Muszáj kicsit írnom a könyv végéről is, ezt azonban spoiler nélkül nem tudom megtenni.
Spoiler veszély!
A kötet végére a drámai jéghegy aljára ér az olvasó és várja, mit hoz ki ebből az írónő. A két opció a jégcsákány vagy a süllyedés, mint a Titanic. Bár én jobban szerettem volna az utóbbit (bátrabb húzás lett volna), az előbbi valósult meg. Moyes a végére nemcsak elvarrta a szálakat, hanem rendbe is hozta őket egy nagy rózsaszín masnival. Ez persze az olvasók nagy részét megkönnyebbüléssel tölti el, de az olyan sötét lelkű alakok, mint én, kissé húzzák a szájukat. Liv pozitív végkifejletével nincs baj, ez tényleg kellett az erkölcsi igazságérzethez, de Sophie esete már sok volt. És itt éreztem a könyvben egy nagy hiányosságot, Sophie lezárása nincs kifejtve.
Már az is elég rózsaszín lett volna, ha csak életben marad, de ez a kissé édes befejezés cseppet sem illett az előzményekhez. Ahogy a könyvben többször elhangzik: "Ami megtörténik, nem tehető meg nem történtté." és mégis olyan a vége, mintha Sophie tettét elfújta volna a szél. 
Spoiler vége
Szóval kicsit vagányabb befejezést szerettem volna, de hátha Moyes következő könyvében bátrabb lesz a végkifejlettel.
Összességében tehát nagyon tetszett a könyv, teljesen beszippantott. Moyes stílusa még mindig megkapó, így cseppet sem bántam meg, hogy további figyelmet fordítottam az írónőre.
Meleg szívvel ajánlom mindenkinek, aki szereti a két idősíkon futó történeteket és szívesen olvas szerelemről, de a drámától sem retten vissza. Azoknak pedig különösen, akik már olvastak valamit Jojo Moyes tollából és elnyerte a tetszésüket.

Zárszónak hoztam egy dalt. Szerintem mind hangulatában, mind a kis videóban nagyon passzol az ilyen típusú könyvekhez: Message To Bears - Mountains


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése